Hírek
2022. okt. 20.
Tanka Ágnes (igazgató)
Erasmus+ program közös zárórendezvény
Tegnap került sor az NMSZC Szondi György Technikum és Szakképző Iskola és a Szent-Györgyi Albert Technikum 2021/22-es tanévi Erasmus+ program közös zárórendezvényére.

Az eseménynek iskolánk adott otthon. A rendezvényen jelen volt a Szent-Györgyi Albert Technikum 12 diákja is kísérő tanáraikkal, hiszen ők egy csoportot alkottak 12 szondis diákkal a lengyelországi Kaliszban. A Szondi 23 tanulója vehetett át tanúsítványt Baranyi Zoltán főigazgató úrtól az egyhónapos nyári szakmai gyakorlatról.
Tizenegy tanuló a lengyelországi Kaliszban, 12 tanuló Szicíliában teljesítette a nyári szakmai gyakorlatát. A diákok mellett az NMSZC balassagyarmati intézményeinek tizenkét oktatója is átvehette a mobilitást igazoló tanúsítványt, akik Olaszországban, Spanyolországban ismerkedtek a szakképzéssel.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Kerékpártúra
Ma Kopcsányi Ottóra, iskolánk volt igazgatójára emlékeztünk,az immár hagyománnyá váló csesztvei kerékpártúrával.
2024. szept. 20.
Tanka Ágnes

Ökoiskola lettünk
Iskolánk a 2024-25-ös tanévtől megkapta az ökoiskola címet.
2024. júl. 10.
Csernyik Róbert

Diákjaink Bécsben az Erasmus + programmal.
Diákjaink Bécsben az Erasmus + programmal.
2024. júl. 8.
Tanka Ágnes